Indiaban vagyok, egy egzotikus dzsungelben es o is velem van.
Amulok, bamulok a tajban, majd nemi seta utan egy akkor felepitett varosreszen jarunk.
Minden vadonat uj, berendezett, teljesen kesz, csak az emberek hianyoznak.
Maszkalunk a hotelekben, az utcan.
En eloremegyek, mert az utca vegen ujbol meglatom az erdot.
Kovetkezo pillanatban egy teto nelkuli buszon ultok vele hatso sorban es egy folduton visz az utunk a dzsungelben.
Kozben egy obol tarul a szemunk ele egy nyuzsgo, emberekkel teli kis varossal.
Teljesen izgalomba jovok, maradni akarok, nem akarok innen szabadnulni.
Boldog vagyok.
- Maradjunk. Itt minden szep es jo, van mindenunk.
– Nem lehet, amit elterveztel, azt vegig kell csinalni.
– Jo, de utana jojjunk vissza es maradjunk.
Soha nem ereztem meg ahoz foghato erzest.
Boldog voltam, enyem volt a vilag, mindenem megvolt, o is ott volt velem.
Ott akartam maradni es csak elni, boldogsagban.
Hirtelen csorgott az ebreszto, kinyitottam a szememet.
Szomoruan konstataltam, hogy dzsungel es boldogsag sehol.
Majd szalltam be es kezdtem hajtani a szurke hetkoznapok mokuskereket, ahogy szoktam, nap mint nap.