2009. december 20., vasarnap 2:56 van.
Koncerten voltam, egyedul.
Aztan talalkoztam ismerosokkel.
Nem ittam sokat, egy kis unicumot es 4 sort.
Ket kocsmaban voltunk, a harmadik mar bezart, nem szolgaltak ki.
A Bridge to Solace a nagy havazas miatt nem jott el.
A koncert vegen megvettem a Szuksegallapot uj cdjet.
Jottem haza a gyonyoruen eso hoban.
Labaim csak ugy turtak a szuz havat, amit nagyon elveztem.
Jo erzes volt a szakado hoban, hajnalban, a szepen kivilagitott varosban setalni.
Olyan kerdesek fogalmazodtak meg bennem ekozben, hogy minek is elunk, mi ertelme az eletnek, kik az en barataim.
Mert az elet olyan mint egy hopehely: lehull, majd idovel elolvad.
Sok mindenre nem tudom a valaszt, lehet nem is kellene tudnom, de vannak bizonyos kerdesek, amik mindig elojonnek es elkezdek rajtuk toprengeni.
De mindig ugyan azokra a valaszokra jutok.
Mikor leszek mar jol?
Mikor lesz az az ido, mikor azt mondhatom, gondolhatom magamrol, hogy jol vagyok, minden oke?
De hisz mindig ezeket mondom, akarhanyszor kerdezik.
Nem, nem azert, mert hazudok vagy barmi mas, csak mert mi mast mondhatnek?
Mondjam azt, hogy nem, mert kurvaszarulvagyok, ez meg az meg amaz…
Ugyse ertene senki.
Csak en.
Sem.